Az NJSZT blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe


Hogyan építsünk pontosabb kvantumszámítógépet?

2021. április 23. - ferenck

Az Amazon felhőszámításokkal foglalkozó Amazon Webszolgáltatások (AWS) leányvállalata új kvantumszámítógép-architektúráról közölt tanulmányt. Ha sikerül megvalósítaniuk, a hibakorrekció új szabványát jelentheti. A gép egyelőre teljesen elméleti, viszont újfajta módszerrel irányítja a kvantumbiteket…

Tovább

Kvantumetika

Hat kvantum-számítástudományi szakértő etikai kérdéseket vetett fel a gyors fejlődése ellenére a szélesebb körű felhasználásig még el sem jutott technológiával kapcsolatban. Nincs kereskedelmi forgalomban beszerezhető termék, előrejelzések alapján évekig várhatunk rá. „Bármelyik új…

Tovább

Drónok segítenek helyi kvantumhálózatok létrehozásában

Számítástudományi szakemberek, fizikusok, mérnökök évek óta dolgoznak a valóságban is, és nemcsak elméletben vagy szigorú laboratóriumi körülmények között működő kvantumhálózatokon. Kivitelezésük a felhasználók által egymásnak küldött összefonódott kvantumrészecskéken alapul, képesnek kéne lenniük…

Tovább

Mihez kell érteni a korai 2020-s évek legjobb IT-állásaihoz?

2020 végén a szoftverfejlesztést és üzemeltetést egyesítő DevOps (Development + Operations) és a mesterségesintelligencia-szakértelem volt a legkeresettebb infokommunikációs állások elsőszámú követelménye – derül ki a „valósidejű munkaerőpiaci adatokat” elemző Burning Glass Technologies friss…

Tovább

Gyakorlati problémát oldott meg egy kicsi kvantumszámítógép

A kvantum-számítástechnika az infokom egyik leglátványosabban fejlődő – és talán még a mesterségesintelligencia-kutatásnál is trendibb – szakterülete. A világ számos kutatóműhelyében, egyetemi laborjában foglalkoznak vele, sok a fejlesztés. Kvantumszámítógépek már ma jobban oldanak meg egyes…

Tovább

Készülőben a legnagyobb biztonságos kvantumkommunikációs hálózat

A kvantumkommunikációs rendszerek biztonságosabbak, mint a hagyományos internet. Egyszerű oknál fogva: a könnyebben feltörhető számítógépes kód helyett fotonok kvantumtulajdonságain alapulnak. Más szempontból viszont sokkal nehezebb és drágább felépíteni őket, ráadásul a méretezhetőséggel is komoly…

Tovább

Az eddigieknél 10 ezerszer tovább működik egy új kvantumrendszer

A kvantumszámítógépek csak abban az esetben hasznosak, ha ismerjük az elektronok állapotainak egymás közötti viszonyait. Viszont nagyon nehéz eljutni addig, hogy megismerjük a kvantum-koherencia néven ismert kapcsolatot. Egy új felfedezés hatására hamarosan változhat a helyzet. A Chicagói Egyetem…

Tovább

Mesterséges óriásatomokkal hatékonyabbak a kvantumszámítógépek

A kvantumszámítógépek áramköreit képező qubitek (kvantumbitek) egyelőre gyengék és sok hibát vétenek, többek között ezért is akadozik a technológia elterjedése. Az MIT (Massachusetts Institute of Technology) kutatói a problémát orvosló izgalmas megoldással álltak elő. A qubitek – a klasszikus…

Tovább

Kvantumszámítógépet mutat be a Honeywell

A kvantummechanika elvein alapuló kvantumszámítógépek a lehetőségek szinte végtelen tárházát képesek kezelni, és kb. azonnal elő tudnak állni hasznos megoldások sokaságával. Egyelőre azonban még nem építettek kereskedelmi célokra is használható kvantumkomputert. Úgy tűnik, most fog változni a…

Tovább

Amerikai tudósok feketelyuk-alapú kvantum teleportálót építenek

A Maryland Egyetem fizikusai két térbeli pont között működő – ráadásul nemcsak elméletben, hanem a valóságban is működő – féreglyuk építését tervezik. Lényegében kvantumösszefonódással egybekapcsolt két feketelyukról van szó. Mai ismereteink alapján semmi sem szabadul ki egy fekete lyuk elképesztő…

Tovább
süti beállítások módosítása