Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Olyan az internet, mint egy 18. századi világtérkép

2021. június 18. - ferenck

Hosszú évek óta sokan próbálkoznak az internet vizualizálásával, térképes megjelenítésével. Az online közeget gyakran hívják a geográfia képzetét keltő cybertérnek, viszont nagyon nem evidens, hogy milyen legyen a térkép. Álljon csövek sorozatából, vagy az online szférát meghatározó mamutcégeken legyen a hangsúly? Mindkettőre voltak már kísérletek.

Martin Vargic, 23 éves pozsonyi autodidakta grafikus szerint egyik sem jó, számára inkább egy 18. századi térkép, annyi különbséggel, hogy országok és városok helyett a világ kb. háromezer legnagyobb forgalmú honlapja szerepel a kartográfia aranykorát idéző anyagban.

adatviz.jpg

A hasonló oldalakat kontinensekbe és régiókba csoportosította. Az éves mérések alapján a Google a legnagyobb, a YouTube a második, és így tovább. Vargic közel ezer órát dolgozott a térképen, végül többtucat különböző kontinensig és régióig jutott el.

Olyan kategóriákat használt, mint például híroldalak, keresőmotorok, közösségi hálózatok, e-kereskedelem, felnőtt szórakozás. A kategóriák alkategóriákra bontásakor több mint tízezer várost állapított meg, de még a hegyek, tengerek, dombok és völgyek is honlapok tulajdonságaihoz társíthatók. Nagyobb oldalakhoz többszáz alkategória-címke kerül.

adatv0.jpg

A tizenegy éves kora óta kartográfiával foglalkozó Vargic öt évezred irodalmát, egy esetleges atomháború hatásait, rajzfilmeket, összességében, sok témát térképesített már, könyvei is jelentek meg róluk.

Egy térkép különlegessége, hogy pillanatfelvétel. A történelem folyamán a határok gyakran változtak, és hiába tűnik egy-egy térkép állandónak, előbb-utóbb elveszíti aktualitását. Az internetre ez hatványozottan igaz, csak a határok nem háborúkkal, hanem gazdasági tevékenységekkel módosulnak.

adatv1.jpg

Vargic első internet-térképét 2013-ban kezdte, 2014-ben fejezte be, és folyamatosan figyeli a világháló fejlődését. A MySpace, a Geocities, az Orkout és más egykor népszerű oldalak felemelkedése és bukása kimaradt neki, de azóta semmi. Ugyanakkor lehetetlen számon tartani például az összes YouTube videót vagy tweetet – emlékeztet, tehát 2021-es adatokon alapuló térkép egyes részletei is elavultak, néhány év múlva pedig az egész válik kövületté. Tíz éve hol volt még a TikTok vagy a Zoom?

2014 óta megnőtt a nem angol nyelvű oldalak száma és népszerűsége, az ötven leglátogatottabb harmada kínai, és a forgalom tekintetében a QQ, a Baidu, a Tmall és a Sohu túlszárnyalja az Amazont, a Yahoo-t, sőt, magát a Facebookot is. Folyamatosan emelkedik az indonéz, iráni, brazil stb. honlapok száma is.

adatv2.jpg

Vargic igyekezett megjeleníteni ezt a váltást, és azt javasolja, hogy térképére inkább történeti relikviaként, és ne kalauzként tekintsünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr5516594516
süti beállítások módosítása