Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Humanoid robotot tervez Elon Musk cége

2021. november 04. - ferenck

Már működő mesterségesintelligencia-chipje mellett humanoid robot fejlesztését is tervezi a Tesla. Ilyen chipek üzemeltetik a cég valamikor a közeljövőben bemutatásra kerülő önvezető autóját is.

A Tesla mérnökei modelleket gyakoroltatnak, adatokat címkéznek fel, hogy minél rugalmasabban menjen a gépi tanulás, minél több és változatosabb mesterségesintelligencia-kihívást oldjanak meg.

tesla_3.jpg

Az ezekre a chipekre kitalált, Elon Musk által bejelentett MI, Dojo lényegében egy, ideghálókat gyakoroltató szuperszámítógép. Már 2019-ben, majd 2020-ban is említettek, részletesebben viszont csak idén nyáron beszéltek róla. A vezérigazgató szerint az első klaszter jövőre áll működésbe.

„A mesterséges intelligenciákat tanító leggyorsabb számítógép lesz. Már meg is van hozzá a teljes következőgenerációs tervünk” – jelentette ki Ganesh Verkataramanan, a cég egyik vezető mérnöke.

tesla1_1.jpg

Dojo négyszer gyorsabban kezeli majd a gépi látáshoz szükséges adatokat, mint bármely más komputer. Ezzel a rendszerrel és ezzel a sebességgel érheti el az önvezető jármű a teljes autonómiát.

Dojo alapja a Tesla saját fejlesztésű D1 chipje 362 teraflop feldolgozókapacitással bír, huszonötöt tesznek egy egységbe, és 120 egység, azaz háromezer chip lesz a szerverekben, ami összességében exaflop szintet vetít előre.

Az önvezető autó mellett a beígért robotot, a Tesla Botot is ez a technológia fogja működtetni. A gép közönséges feladatokat hajt majd végre – bevásárol a zöldségesnél, futószalag mellett dolgozik stb. Tervezési specifikációiból annyit lehet tudni, hogy „emberi szintű” karjával húsz kilót képes cipelni, csúcssebessége pedig óránkénti nyolc kilométer lesz.

Muskék egyelőre nem mutattak be működő prototípust, az augusztus végi Tesla MI Napon is testmaszkba bújtatott ember táncolt a robot helyett. A vezérigazgató 2022-re ígéri a prototípust, amit nem árt fenntartással kezelni, mert többször volt már elhamarkodott prognózisa.

Dojo mindenesetre közelebb hozhatja álmai – a tényleg önvezető autó és a humanoid – megvalósulását.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr6616685592
süti beállítások módosítása