Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

A Fehér Ház támogatja a mesterséges intelligencia korlátozását

2021. december 16. - ferenck

Egyre több kormány dolgoz ki mesterségesintelligencia-stratégiát és tervezi az MI szabályozását. A Biden-adminisztráció eközben inkább a káros következményeket csökkentő „jogalkotási jegyzékről” beszél.

Az elnök csúcstanácsadói az amerikai állampolgárokat az MI által vezérelt megfigyeléstől, a diszkriminációtól és más károktól védő törvényekre vonatkozó tervet jelentettek be. A bejelentés egybeesett azzal a felhívással, hogy az állampolgárok fejtsék ki az olyan rendszerek szabályozásával kapcsolatos véleményüket, mint például a légiutasok arcának szkennelésekor használt arcfelismerés, az alkalmazottak termelékeny munkáját figyelő technológiák, vagy a tanárokat a diákok figyelmének lankadására figyelmeztető osztálytermi megoldások.

us_gov.jpg

A szakértők arra hivatkoznak, hogy egyes mesterségesintelligencia-technológiák veszélyeztetik az egyéni szabadságot és túlmennek a határokon. Az amerikaiak nem akarják, hogy otthonukban, közösségeikben és munkahelyükön kiterjedt, esetleg diszkriminatív módon megfigyeljék őket. Tudni akarnak arról, hogy mikor áll MI az életüket, szabadságukat és jogaikat valamilyen szinten befolyásoló döntések mögött. A rendszereket auditálják, hogy az output mindig pontos és előítéletmentes legyen.

Ha egy automatizált rendszer megsérti ezeket az állampolgári jogokat, az adott személynek biztosítani kell kárpótlási lehetőségeket. A szövetségi kormány pedig úgy alakíthatja a költéseit, hogy egyes alkalmazásoktól megvonja a támogatást, például nem megfelelő rendszerekkel foglalkozó ügynökségektől és beszállítóktól megvonnák a pénzeket.

Az Európai Parlament a büntetésvégrehajtásból száműzné az arcfelismerést, a prediktív rendőri algoritmusok használatára a legsúlyosabb esetek kivételével (gyermekek elleni bűntények terrorizmus, pénzügyi visszaélések) moratóriumot vezetne be. Az ENSZ emberjogi biztosa szintén hallatta hangját ebben a témakörben, Kína pedig az ajánlóalgoritmusok befolyását korlátozó szabályokat lengetett be augusztusban.

Mindez szép és jó, a túlzó anyagi korlátozások viszont súlyos következményekkel járhatnak, például, ha az érintett cég, mondjuk, egészségügyi alkalmazásokon is dolgozik. A szabályozási törekvések egyrészt támogatandók, másrészt felvetik azt a kérdést, hogy száz éve lett volna-e értelme egy elektromossági jogalkotási jegyzéknek.

A mostani szabályozási törekvések persze nem teljes egészében az MI-re, hanem sok-sok területi alkalmazásra vonatkoznak.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr1616734288
süti beállítások módosítása