Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Elon Musk agychipjei nem tesztelhetők embereken

2023. március 08. - ferenck

Elon Musk legalább 2019 óta folyamatosan hajtogatja, hogy az agy-számítógép interfészt, azaz agyba ültethető pénzérme-méretű chipet fejlesztő cége, a Neuralink megkezdi embereken a teszteket. A beültetéssel mozgáskorlátozott személyeken segítenének a kommunikáció és a mobilitás visszanyerésében.

2020-ban azt nyilatkozta, hogy egy éven belül jönnek a tesztek, 2021 februárjában pedig az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalával (FDA) folytatott megbeszélésekről tweetelt – megint egy éven belülre, majd szűk tíz hónappal később már a következő évre ígérte a teszteket. 2022 decemberében hat hónapról posztolt.

musk_agychip.jpg

Egyelőre egyetlen emberi teszt sem történt, és a Neuralink sem köteles bejelenteni, ha a szabályozók visszautasítanak egy kérvényüket, mert Musk elfelejtette közölni, hogy az FDA 2022 elején megtagadta az embereken végzendő tesztek engedélyezését. A Reuters alapján a Neuralink nem sokkal előtte adta be a kérelmet. A szabályozók állítólag többtucatnyi problémát találtak benne, és amíg nincs rájuk megoldás, nincs zöld fény. Az emberbe ültetendő lítium elemekkel is szkeptikusak, különösen egy ennyire invazív technológia esetében.

A Neuralink dolgozói állítólag idegesek a céggel a Teslánál és a SpaceX-nél is lényegesen kevesebbet foglalkozó Musk betarthatatlan határidői miatt, de a milliárdos üzletember is mérges a lassú fejlesztés miatt.

musk_agychip0.jpg

„Nem értékeli, hogy nem autóról van szó. Ez egy ember agya, nem egy játék” – nyilatkozta egy meg nem nevezett alkalmazott.

Az esetben – Musk személyét és a projekt ambiciózusságát leszámítva – nincs semmi különös, gyakran előfordul startupokkal. Az FDA az emberen végzendő tesztkérelmeknek csak a kétharmadát hagyja jóvá az első beadás után. Ráadásul a Tesla-vezér a tőle megszokott bombasztikus stílusban, de konkrét eredmények nélkül beszél technológiákról, és a szabályozókkal is gyakran összekap.

Az egészségügyi szektorban köztudottan a megfontolt haladás, és nem a felelőtlen rohanás a megszokott. A Neuralink orvos szakértők szerint sem hozzáállásban, sem gyakorlatban nem áll azon a szinten, hogy rövid időn belül piacra dobják az agychipet.

Jelenleg állattesztek adatai alapján próbálják meggyőzni az FDA-t. Ezekkel a tesztekkel kapcsolatban is súlyos aggályok merültek fel: állítólag nem vigyáztak eléggé az állatok életére, sokan és feleslegesen haltak meg a vezérigazgató nagyratörő álmai miatt.

Közben a rivális Synchron tavaly megkapta az engedélyt technológiájának – agychip-fejlesztésének – emberen végzendő tesztekhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr9018065732
süti beállítások módosítása