Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe


Kína 2027-ben elkezdheti építeni a világ legnagyobb részecske-ütköztetőjét

2024. július 02. - ferenck

A Kínai Népköztársaság bizakodik, hogy három éven belül elkezd építeni egy ötmilliárd dolláros részecskezúzót. Ha sikerül, megelőzik Európa mega-ütköztetőjét. A száz kilométeres Körkörös Elektron-pozitron Ütköztető (CEPC) célja a titokzatos Higgs-bozon részletes mérése. Az ilyen információk…

Tovább

Ferenc pápa a mesterséges intelligenciáról

Első vallási vezetőként, Ferenc pápa (fontos jelzésnek számító újévi üzenete után ismét) beszélt a G7 csúcson a mesterséges intelligenciáról. Figyelmeztette a világ vezetőit: soha nem szabad eljutni addig, hogy az MI fölényben legyen az emberiséggel szemben. A technológia „korszakos változás”…

Tovább

Megoldja-e a mesterséges intelligencia klímaváltozás miatti problémákat?

Elterjedt álláspont, hogy a klímaváltozás elleni harc legnagyobb reménysége a mesterséges intelligencia, az új és a születőben lévő MI-technológiák. Kérdés, hogy az óriási hype mellett mennyi erre a tényleges esély. A Világgazdasági Fórum szerint az MI hozzájárulhat a küzdelemhez, a Google és a…

Tovább

Világcsúcs: soha nem volt még ennyi elektróda agyi implantátumban

Az agy-számítógép interfészeket (brain-computer interface, BCI) fejlesztő Precision Neuroscience, Elon Musk Neuralinkjének legnagyobb vetélytársa bejelentette: új világcsúcsot állítottak fel az élő emberi agyra helyezett, idegsejteket letapogató elektródák számában – 4096-tal bőven rávertek a tavaly…

Tovább

A világ nincs felkészülve a mesterséges intelligencia áttörésére

Május közepén az OpenAI bemutatta a multimodális GPT-4o-t, a Google pedig az okostelefonos kamerával helyszíneket azonosító, számítógépes kódokat olvasó és elmagyarázó, alliteráló mondatokat író Astra projektet.  Május harmincadikán és harmincegyedikén, Szöulban kerül sor az MI Világ Csúcstalálkozó…

Tovább

Robotika a jövő konyhájában

A mesterséges intelligencia mellett részben az MI fizikai megvalósításának is tekinthető technológia, a robotika szintén komoly hatással lesz a jövő gasztronómiájára, vendéglátására. A kettő tökéletesen kiegészíti egymást. Robotok már ma is végeznek konyhai munkákat: fejlett karok pontosan vágnak…

Tovább

Hogyan forradalmasítja a mesterséges intelligencia az éttermi ökoszisztémát?

A mesterséges intelligencia gasztronómiai alkalmazásának a vendég és az étel csak egy része – a hatás a konyhától az irodáig, az egész ökoszisztémát érinti. Például nem kell többé találgatni, mert a precíz MI optimalizál, időt szabadít fel. Képzeljük el: raktárkészlet-kezelő rendszerünk prediktív…

Tovább

Molekuláris gasztronómia mesterséges intelligenciával

A molekuláris gasztronómia vagy a chefek egy része által kísérleti konyhaművészetnek nevezett terület fizikai és kémiai folyamatok gyakorlati szakácstechnikákban történő alkalmazása. Az ételek elkészítését és élvezetét atomok, molekulák és keverékek szintjén, tudományos szemszögből közelíti meg.…

Tovább

Mesterséges intelligencia a gyártásban

Az utóbbi másfél évben a generatív mesterséges intelligencia vált a legfontosabb infokom technológiává. A felhasználók száma napról napra nő, köztük egyre több gyártócég is alkalmazza, vezetőik optimisták. Az MIT (Massachusetts Institute of Technology) friss felméréséből kiderült, hogy az…

Tovább

A szűk mesterséges intelligencia után a kompetens MI jöhet, és csak aztán az általános MI

A mesterséges intelligencia (valószínűsíthető) fejlődését három szakaszban írtuk le eddig. A jelenlegi rendszerek, a go-bajnokokat verő algoritmusoktól az önvezető járművekig, sőt, a generatív modellekig, a gyenge MI-ként is ismert szűk MI (narrow AI) kategóriába tartoznak (első kép).…

Tovább
süti beállítások módosítása