A szervezetet a külvilágtól elhatároló emberi bőr egyszerre változatos ingereket kezelő érzékeny, illetve karcolásokat, vágásokat elviselő robusztus testrész, legnagyobb méretű szervünk. Fontos tulajdonsága még, hogy viszonylag hamar gyógyul.
A 2000-es évektől vállalatoknál és egyetemi kutatóműhelyekben a természetes szerv teljes működését vagy csak egyes funkcióit utánzó elektronikus bőröket (e-bőrt) fejlesztenek elsősorban egészségügyi és robotikai alkalmazásokra.
A Boulderi Colorado Egyetemen (UCB) új típussal kísérleteznek. A rövid ideig működő korábbi e-bőrökkel ellentétben, ez az eszköz nyúlékonyabbnak és tartósabbnak is ígérkezik.
„A biológiai bőrnek az óhajtott funkciókkal rendelkező elektronikus bőrrel történő utánzása volt a cél” – nyilatkozta Wei Zhang, a fejlesztést bemutató tanulmány egyik szerzője.
E-bőrük speciális anyagból, poliminből készült, amelynek előnyös vegyi tulajdonságai miatt a szerkezet szobahőmérsékleten is újrahasznosítható és öngyógyító.
A kutatók üzleti és környezeti szempontból egyaránt ígéretesnek tartják.
Elsősorban azért látják így, mert különféle elektronikus eszközökhöz kapcsolódó szenzoraival javíthat a természetes bőrön. Beágyazott érzékelőkkel a magunkon viselhető (wearable) okos készülékekhez, kütyükhöz hasonlóan működhet.
Zhang és kollégái mesterségesintelligencia-szakértőkkel és biomedikális specialistákkal akarják folytatni a munkát, a korábbiakhoz képest bővíteni az új elektronikus bőr alkalmazási lehetőségeit.
A művégtagok, protézisek lehet az egyik hasznosulási terület. A mesterséges kezeket és lábakat érzékeny és robusztus tapintással egészítenék ki, hogy az e-bőr gyógyító funkcióját még jobban ki tudják használni.
A robotikában szintén hasznosíthatják. Képzeljük el, hogy robot babysittert alkalmazunk, és az elektronikus bőrt a gép ujjaira szereljük, amivel érzékeli a csecsemő által kifejtett nyomást.
Nyomást, hőmérsékletet, nedvességet, levegőáramlást mérő szenzorai miatt ez az e-bőr valóban hasonlít az igazira.
Zhang szerint egyes szempontokból jobb is.
„Egyértelműen erősebb az emberi bőrnél” – állítja.