Az Ivanti, egy utahi IT-biztonsági szoftverfejlesztő cég 8400 vezetővel, IT-szakemberrel és más tech-alkalmazottal 2023 első negyedévében felmérést készített, hogy megértsék munkahelyi hozzáállásukat, elvárásaikat és a kihívásokat. A felmérés alapján készült tanulmány az IT-szakemberekre szűkítette a kört.
Kiderült, hogy az amerikaiak közel negyede a következő hat hónapban fontolóra veszi munkahelye elhagyását. A nagy munkaterhet, a stresszt és a távmunkával járó elszigeteltséget nevezték meg okként.
Az exodus több mint 145 milliárd dollárba kerülhet az amerikai munkáltatóknak. Ráadásul, IT-szakemberek 1,4-szer nagyobb eséllyel „távoznak csendesen”, mint a tudásipar más dolgozói.
Még nyugtalanítóbb, hogy a munkájuk elhagyásán gondolkozó IT-szakemberek harmincegy százaléka mentális egészségi problémákat említ, miközben a területen a hibrid és távmunka miatt hetvenhárom százalékkal nőtt a munkaterhelés, négyből egy pedig kiégettnek érzi magát.
Az IT-szakemberek 2,5 százalékos valószínűséggel többet dolgoznak, ha távmunkáznak. Huszonhárom százalékuk a munkatársakkal való kapcsolat megszűnésére panaszkodik. A munkahelyen – azaz az „irodában” – dolgozóknál ez a szám tizenhét százalék.
A kihívások ellenére, az IT-szakemberek többsége, legalábbis egy ideig, folytatni kívánja a távmunkát.
Az iparág vezetői szintén aggódnak az információtechnológiai munkák miatt. Andrew Duncan, az Infosys Consulting vezérigazgatója a tanulási folyamat folytatását, új élményeket, új adottságok kifejlesztését, új projekteket javasol. Zaven Nahapetyan, a Niche.club társalapítója, korábbi Facebook-menedzser szerint a csapatunk sikerében betöltött kritikus fontosságú szerep elérése lehet a kitörési pont. Ben Smith, a NetWitness főmérnöke a szervezet keretében betöltött jelenlegi szerepen túlra tekintést, az iparág egészét érintő kihívások általánosabb megközelítését ajánlja.