A Volkswagen július hatodikán bejelentette, hogy a texasi Austinban elindítja első szövetségi állam szintű önvezető programját. A világhírű autógyártó korábbi próbálkozásai nem voltak sikeresek, most igyekszik megvetni a lábát az autonóm járművek piacán, és az Egyesült Államokra összpontosítanak.
A…
A Cruise 2020-ban, a Waymo 2022-ben indított biztonsági sofőr nélküli taxiszolgáltatást San Franciscóban. A város 2022-ben engedélyezte, hogy anyagi ellenszolgáltatást kérjenek a fuvarért. Ezt követően, miután az összeköttetés megszakadt a központi szerverrel, a Cruise járművei több dugót okoztak az…
Nyílt utakon egyelőre csak néhány teljesen önvezető autó közlekedik: kínai és amerikai robottaxik.
Az utóbbi pát évben az iparágnak komoly problémákkal kellett szembenéznie. A Ford leállította a Volkswagennel közös Argo projektet, a Tesla állítólagos teljes egészében önvezető járgányába pedig, mint…